2010. november 2., kedd

A titok...

Ígértem, hogy leleplezem a titkot miszerint a kemencém még egy újabb útra kel nemsokára. Nos, ez az út ezen a héten csütörtökön fog megtörténni. 
Hogy hová utazik? A MŰHELYEMBE!:-)
Mert végre nem a nappaliban, az ebédlőasztalon kell dolgozzam, hanem lesz egy saját szobácskám, egy saját kis műhelyem. Amitől hihetetlenül boldog vagyok!:-)

Az úgy történt, hogy a Zero Laboratory egyik alapító tagja, Szabó Márti alias Buttondoll design (a másik alapító tag Tóth Mari, akit többek között a wampról is ismerhettek) megkeresett, hogy lenne egy szabad szobájuk a műhelyben, lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk.?! Nagyon örültem a meghívásnak, mert mindenig is vágytam alkotó közösségben dolgozni, és most ez a vágyam is valóra vált. 

Így aztán neki álltam a  pakolásnak, az elmúlt hetek leginkább dobozolással teltek, apránként kerültek a dobozokba az elmúlt 1évben összegyűjtögetett szerszámaim, alapanyagaim és egyéb kincseim. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok minden elfér a gardróbszekrény pár polcán, és persze a nappali egyéb szegletében.


Szóval a héten beköltözöm, és majd igyekszem belakni életem első műhelyét! Már jó pár dobozom  ott van, de még a kemencével együtt a maradék a héten költözik át velem. Ha érdekel titeket a kemencém végleges helye, a műhely maga, akkor nagyon szívesen megmutatom majd nektek?!

14 megjegyzés:

  1. Micsoda álmok válnak most valóra!!!! Kiváncsian várjuk! :o)

    VálaszTörlés
  2. Mindenképpen érdekel! :)
    Olyan jó,mikor egy álom válik válóra!
    Minden álmod így teljesüljön :)

    VálaszTörlés
  3. Gratula, és még több boldogságot az alkotáshoz!

    VálaszTörlés
  4. Ez így lesz a legjobb, az biztos!Sokkal jobban tud alkotni az ember ha "hasonszőrűek" veszik körül!
    Nagyon örülök Kinema!És kíváncsian várom új műhelyedről a fényképeket!

    VálaszTörlés
  5. Szia Marcsi!
    Nagyon örülök, hogy kezdenek alakulni a dolgaid, megérdemled! :)puszi

    VálaszTörlés
  6. Jujj, de jó!!! Nagyon gratulálok :o)

    VálaszTörlés
  7. Olyan nagyon nagyon örülök, hogy szurkoltok nekem!:-))) millió puszi MINDENKINEK!

    VálaszTörlés
  8. Jujjdejójujjdejó!!! :D
    Én is várom a képeket az új műhelyről, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok! :D

    VálaszTörlés
  9. Drága Marcsi!
    Tiszta szívből gratulálok Neked ehhez a csodás eseményhez! Ha valaki, hát TE megérdemled! :)
    Természetesen izgatottan várom a beszámolót a műhelyről és az ott születő gyönyörűséges ékszereidről is.
    Puszi, Susu

    VálaszTörlés
  10. Naná hogy érdekel! Ez nagyon izgalmas dolog... veled örülök:-)

    VálaszTörlés
  11. Szia Marcsi!
    Gratulálok szeretettel, és természetesen várom a műhely-fotókat!!! :)

    VálaszTörlés
  12. Sok sikert es boldogsagot az uj muhelyhez! Kemencet meg muti mar!!!!!:)

    VálaszTörlés
  13. További jó alkotást kívánok Neked Marcsi és kíváncsian várom, hogy mit fogsz először alkotni az új birodalmadban.Pusziiiiiiii

    VálaszTörlés
  14. És egyszer majd élőben is meg szabad nézni...?:)

    VálaszTörlés