2012. április 26., csütörtök

Az élet szép?

Azzal a céllal ültem le írok pár sort az elmúlt hónapok hallgatásáról, de nem igazán tudom hol is kezdjem.

Nem vagyok az a panaszkodós típus,csak a családom és a legjobb barátaim azok akiknek a vívódásaimat úgy igazán szeretem megmutatom. Én azoknak a táborát erősítem, akik elsősorban a munkáikon keresztül szeretnének önmagukból többet megmutatni. Szükségem van intim szférámra, ami csak az enyém, a családomé, és a barátimé. Nagyon fontos számomra a professzionitás, erre törekszem, így csak akkor teszek kivételt a magánéletem bepillantásába,  ha valamilyen úton módon az a munkáimmal összekapcsolható. 

Hát most is ez fog történni! Az elmúlt hetek, hónapok nem túl termékeny időszaka egy kisebb alkotói válságot eredményezett nálam. Na nem mintha ötletből szenvedtem volna hiány, sőt!
Sok újdonság, konkrét mérföldkövek lehetősége zajlott a kulisszák mögött, de minden csak lassan és komótosan alakult, és ezt nagyon,de nagyon nehezen viseltem. Ez pedig a mindennapjaimra, a munkámra is rányomta a bélyegét.
Hiszek abban, hogy semmi sem történik ok nélkül, és bár én úgy gondolom épp elég leckét kaptam türelemből, ezt valahogy az égiek még sem így gondolták.:-)

És akkor április végén, mint egy gyorsvonat felgyorsultak az események. Hirtelen azon kaptam magam, hogy napokon belül 2-3 olyan hírt fogok majd megosztani veletek, amiről az elmúlt hónapokban azt gondoltam, soha nem fog eljönni. A sok sok kérdőjel kezd lassan a helyére kerülni, és újra  kezd derengeni, hogy az élet szép! :-)


Tudom most rébuszokban beszélek, de 1-2 nap és minden kiderül. Addig is csak szeretnélek felcsigázni Benneteket, bár aki szemfüles, és olvassa a Facebook oldalamat, az pár információ morzsát begyűjthetett már.

Ez a pár nap,talán a legnehezebb, de már "féllábbal" is kibírom, és hamarosan Ti is mindent megtudtok.

Addig is, tegnap nagy lelkesedésemben, nekiláttam egy kicsit átalakítani a blogot (még nincs teljesen kész). Mit szóltok hozzá?





4 megjegyzés:

  1. Hú, Marcsi, de kíváncsivá tettél! :-)))
    A blogod "új ruhája" pedig nagyon csinos!

    VálaszTörlés
  2. Már tényleg nem kell sokat várni!:-)

    VálaszTörlés
  3. Cserébe most Te meg a mi türelmünkkel játszol? :))) Nagyon kíváncsivá tettél engem is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már írom is az elsőt, és sietek kitenni! :-)

      Törlés