2014. január 31., péntek

NOL - Rivalda rovat

Az úgy kezdődött, hogy megkeresett Várhegyi Júlia a Népszabadság Rivalda rovatától, hogy interjút szeretne velem készíteni. Aki ismer az tudja, hogy a beszélőkémmel nincs baj, és végül is egy telefonos interjún már túl voltam így nagy várakozással indultam el a személyes találkozóra. Szuper hely, fini kávé, jó riporter és egy kellemes este; élveztem az egész interjút. A beszélgetés kötetlen volt és hoztam a formámat, csacsogtam ezerrel, Júlia pedig nagyon kedves és profi volt. 
Köszönöm neki életem első személyes interjúját! :-)

De persze itt még nem volt vége, mert a Rivalda rovat portrét is szeretett volna, és mivel én mióta sok kilót felszedtem, nem szeretem ha fotóznak, egy kis gyomorideggel vágtam neki a fotózásnak, de Móricz Simon fotóriporter érti a dolgát. :-) Sőt azt is megtudtam, hogy a fotóriporter képeihez nem nyúlnak hozzá, nem barátja a Photoshop sem, sőt kifejezetten tilos. Csakis azt kell vissza adni ami a valóság, semmit sem lehet a képen változtatni.
Szóval a végére egész belejöttem a "rendületen belső kedvességgel való nézésbe" bár néha nehéz volt röhögés nélkül kibírni, és nem grimaszolni. Azt hiszem végül is szívesen plus size modellkednék egy műtermi fotós előtt is, és kíváncsi lennék mit tudna belőlem ő is kihozni. :-) 

Köszönöm mindkettőjüknek, hogy érdeklődőek voltak, rám figyeltek! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése