2015. december 23., szerda

Boldog Karácsonyt kívánok!


Egy saját készítésű képeslappal kívánok minden jót! 
Karácsony után a sztori folytatódik!  ;-)

2015. december 22., kedd

Kinema parkolópálya

Dolgoztam az Ikeában, és szép lassan beindult a fotózás! Napról-napra egyre több és több időt követelt a mindennapjaimból, most már ott tartok, hogy akármerre járok napközben, egyszerűen nem tudok már nem úgy gondolni bármire amit csak látok, hogy azt hogyan is mutathatnám meg egy képen. Imádom, úgy kapcsol ki, hogy közben mégis megmozgatja az agyamat. Amikor csak időm engedi, fel is töltöm a képeimet az Instagram oldalamra.


Mindent és mindenkit lefotózok akit csak lehet, és persze aki csak hagyja magát. Szeretem az elkapott pillanatokat, de nagyon élvezem amikor egy "glamour jellegű" fotózásnál kitalálhatom, a helyszínt, a design, a stílust. Szeretem átgondolni és kitalálni előre, mit is szeretnék látni a képeken. Ez főleg a női fotóknál működik.



 VAGY a páros fotózásoknál is működne, de ilyenben még csak egyszer volt részem, amikor az unokatesómék elhívtak az esküvőjükre fotózni. Bár amúgy eddig csak barátokat és a családot fotóztam, de remélem jövőre talán már nem csak a őket fotózhatom.


Olyan jó érzés, amikor egy nőből legyen az egyéni vagy páros fotózás, kitudom hozni a maximumot ami benne van! Imádom a visszajelzéseket, amiket a nőktől kapok miután megkapták a képeket tőlem, magukról. :-)

Szóval miközben a Kinema kényszerpihenőjét töltötte, és a parkolópályán pihent, én konyhákat terveztem, árultam és elkezdtem fotózgatni.

Még a Kinema ideje alatt,  környezettudatos életet élve, a Tudatos Vásárlók Egyesületénél  Ökokör képzésre jártam, majd elvégeztem egy Ökokör csoportvezetői képzést is. Szerettem volna itt Budafokon egy Ökokör csoportot elindítani, de úgy látszik, itt nem sok környezettudatos ember lakik. :-) Nem jött össze az alap létszám sem, pedig még ingyen helyünk is lett volna. De visszatérve a fotózáshoz, a Tudatos Vásárlók egyesülete segített hozzá az első cikkhez, amiben megjelentek a fotóim. Kaptam egy felkérést,hogy mivel a csoportvezetői képzésen készített fotóim nagyon tetszettek neki, nem lenne-e kedvem lefotózni  a Heinrich Alkotói Szint-et. Volt! :-)




Szóval elindult a fotózás, és annak kőkemény tanulása, ami azóta is tart. Sokat foglalkozom vele, gyakorlok és próba fotózok, amikor csak az időm engedi. Az áttörést Jurassza Zsófi fotós, enteriőrfotós kurzusa jelentette, amit szakmai okok miatt tudtam és akartam elvégezni, ahol nagyon sokat tanultam a gépemről, a képalkotásról, magáról a fotózás alapjairól.
Most is ösztönből alkotok, de már tudom mit és hogyan kell állítanom a gépemen, hogy egyre jobb és jobb lehessek. Persze tudom, sokat kell még tanulnom!

Kicsit előre szaladtam, ezzel az enteriőr fotós kurzussal, mert Zsófit az új munkám révén ismerhettem meg, mivel hamarosan az Ikea után melegváltással új  munkahelyem lett.

2015. december 21., hétfő

Hállelújaaa...

... itt hagytam abba!

Kicsit félreérthető voltam az előző posztban, sokan azt hitték most vettek fel az Ikeába, de az elmúlt napokban írt posztjaim nem másért születtek, minthogy segítsenek visszatalálni a blogolás világába. Újra elkezdetem írni, és gondoltam kiírom magamból az elmúlt 1,5-2 év történéseit. Talán így mindenki képbe kerül.

Amikor épp alkotói válságom közepén önsajnáltam magam, (mert az nagyon ment nekem akkoriban), amikor úgy éreztem nincs mit megmutatni, kiadni magamból, én vagyok az oka, hogy idáig jutottam, nem tudtam megoldást a hogyan továbbra, szóval ebben a helyzetben amikor én is leginkább csak bezárkóztam és a hozzám legközelebb állókkal osztottam meg mit is érzek igazán, szóval egy ilyen üres pillanatban, az amúgy grafomán énem sem kívánkozott írni. Nem volt miről, és úgy éreztem nincs is kinek.

Ekkor vettek fel az IKEA-ba (2014 tavaszáról van szó) és úgy gondoltam, majd az új impulzusok mellett 6 órában, lesz időm alkotgatni esténként. Rosszul hittem, nem volt. :-)

A Budaörsi IKEA Konyhaosztálya, ahol végül kikötöttem, szuper egy hely. Eleve tök jó bekerülni egy nyitott, kedves közösségbe, (ott az volt). Élveztem, hogy beleláthatok az Ikea kulisszatitkaiba, konyhákat tervezhetek, árulhatok. Nagyon cuki, kedves és barátságos emberekkel ismerkedtem meg, remélem mondhatom 1-2 ember azóta is megmaradt barátnak, ami külön tök jó érzés. Nagyon tömény és szuper élmény volt számomra. Viszont bebizonyosodott, hogy nekem ez a munka után majd alkotunk valamit, egyszerűen nem megy. Semmi, de semmi időm nem maradt rá. Pár hónap után éreztem, hogy az alkotás maga mégis csak kezd  hiányozni. Az a tervem, ami még bőven a Kinema alatt született, meg, hogy a környezettudatos énemnek elkezdek egy személyes blogot (Greenema - a Kinema zöldhajtása) majd kitölti az űrt, amit a tervezés hagy maga után, sem jött be.

greenema fejlécem

Üveget látni sem akartam, a Greenema el sem indult igazán, az Ikea lekötötte minden időmet..... ÉS MÉGIS VALAMI HIÁNYZOTT!

Gyerekkoromban szüleimtől kaptam egy kicsi CMENA fényképezőgépet. Amikor csak tehettem fotózgattam vele, persze akkor filmre fotóztunk, és jól meg kellett gondolni mikor és mit fotózok.

gyerekkori gépem

Már akkor imádtam fotózni, és ez aztán a középiskolás évek alatt is megmaradt. Rengeteg képem van pl.: baráti balatoni nyaralásokról, túrákról, barátokkal töltött külföldi utakról, családi mindenféléről.
Majd jött a digitális korszak,és én mindig kaptam kölcsön egy-egy gépet a fotózgatáshoz. Hol egy nagyon kedves volt kollégámtól, barátomtól vagy épp a húgomtól! :-)  Most hogy épp költözés előtt állunk (erről majd később), összepakolva egy hatalmas doboz tele lett a képeimmel, (na jó pici van benne a Csabitól is) Mert régen mindig előhívattuk a képeket, ez mostanában hiányzik. Sokat gondolok rá, hogy az azóta elkészült digitális képekről, amik csak úgy egy meghajtón pihennek 1x papírképek is készüljenek. Annyira jó érzés kézbe fogni és lapozgatni őket. Jó látni a régi képeket így egy kupacban, ezeket viszont be kellene digitalizálnom. Így aztán minden képem így is, úgy is meglenne. Nagy munka, de jó lenne belevágni egyszer! :-)

Szóval, ott tartottam, hogy épp valami alkotásfélére vágytam és akkor a sógoromék felajánlották, hogy kölcsönadják a gépüket, ők épp úgy sem használják. És akkor éreztem, húhaaaa, hogy én ezt mennyire szerettem anno, és nem is értem, hogy miért nem foglalkoztam ezzel az elmúlt pár évben, úgy igazán. :-)
Vagyis ez így persze teljesen nem igaz, mert foglalkoztam, és valahol értettem is mi az oka, hogy ez nem került előtérbe. Ha nincs géped, nincs mivel fotózni, állandóan kölcsöngépen lógni meg ugye nem lehet. Bármennyire is szeretettel adta kölcsön a tesókám a gépét, azért néha neki is szüksége volt rá. :-) Így, ha tulajdonképen végig gondolom, tudom, hogy a tárgyfotózás a Kinema évei alatt is fontos volt számomra. Tudom, tudtam mennyire életbevágó egy jó fotó egy ékszerről vagy lakásdekorációról, ugyanis elsősorban a képek adják el a "termékeimet", így nagyon nem mindegy hogy néz ki, de gép híján vagy a drága Pintér Ági barátnőm vagy egy másik kedves fotós lány Szilágyi Nóra segített ki. Mindketten tudták mit szeretnék látni a képeken, konkrét elképzelésim voltam  és ők meg tudták valósítani nekem, amire vágytam és én nem tudtam megcsinálni, néztem őket, csak ámultam a szuper hozzáértésükön.

De akkor és ott végre, a kölcsönkapott géppel (akkor még nem tudtam, de pár hónapig nálam maradhatott) elindult a lavina!


 
Budafokról készült első képeim

Elkapott a fotózási láz, végem volt!

Folyt. köv. ;-)


2015. december 18., péntek

.... és tavaly felvettek az Ikeába

Mérleg vagyok! Nehezen döntök, állandóan a mérleg két serpenyőjében rakosgatom pró és kontra az érveket, ellenérveket. Így jó, vagy úgy, agyalok folyamatosan, de ha 1x végre döntök, akkor már nincs mese, tudom mit akarok és merre tovább. Onnantól kezdve már nem billen tovább a mérleg serpenyője. Ezzel amúgy minden nagy lépés előtt így vagyok, ezért leginkább a férjem az, aki ezeket az időszakokat töményen kapja belőlem.
Persze nem vagyok az az oda rakod ott marad típus, sőt. Van saját véleményem is, sőt. :-)
Nagyobb döntéseknél azonban szükségem van időre. Szükségem van arra, hogy aludjak rá, átgondoljam, megrágjam, kibeszéljem. Jaaaaa és még egy dolog ide tartozik, ha étlapról kell rendelnem...na azon is állandóan megy az agyalás, mit egyek ..... fogalmam sincs miért. :-)
Úgy látszik a kaja is a nagy döntések közé tartozik?! :-D :-D (bár ne így lenne)

Visszatérve a "nagy" sztorikhoz, nehezen, de végre döntöttem, így nem jó, ez így nem mehet tovább.

Amikor ez megérett bennem, akkor minden a helyére került és egyszerűen elengedtem azt a görcsösséget, hogy meg kell oldanom, azaz rájöttem, azzal oldom meg, ha abbahagyom.
Lezártam.
Viszont, ha lezárom, akkor legyen ez a dolog végleges. Úgysem volt kedvem még egy fülbevalót sem elkészíteni, nemhogy bármi mást, így az elengedéssel elengedtem MINDENT!

Jó érzés volt! Úgy éreztem, most újra tervezés van!

Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, mindennek oka van. Érteni ugyan nem értettem, (akkor) hogy ez a sok munka miért nem tudott kiteljesedni, de rendben van, mindenből tanulunk, és ok, ha bezárult egy ajtó kinyílik egy másik.
De hol van az az új ajtó?
Fogalmam sem volt, merre tovább. Elkezdtem állást keresni. Na hát ez egy külön fejezet, milyen munkák vannak! Azt tudtam, hogy mindenképpen kreatív és önálló munkát szeretnék. Az tuti, hogy egy aktatologatós állásban (volt ilyenben részem), csak vegetálok, sőt amikor már a végét járom, akkor konkrétan pszichésen állandóan beteg leszek, tudtam, ez a lehető legrosszabb megoldás. Visszanyúltam hát az eredeti szakmámhoz, a lakberendezéshez.

És végül hosszú keresgélés után felvettek az IKEA-ba! Én lettem IKEA MÁRIA!  Hállelújjjja!!! :-)



Hétfőn folytassam? :-)

2015. december 17., csütörtök

Helló Marcsi! Hogy vagy, mi újság?

Sokan kérdezitek ezt tőlem...
és most végre van kedvem is válaszolni erre az amúgy cuki kérdésre, őszintén, nem pedig elodázva. Hátha olyanokat is érdekel, akik eddig nem kérdezték. (reménykedem ám) ;-)

Kezdem a kályhától. :-)

5 éve mikor elkezdtem a saját brandemet építeni, eszembe sem jutott, hogy létezik alkotói válság. Tele voltam ötletekkel, olyan "ide a nekem az oroszlánt is" érzéssel vágtam bele az egészbe.

    

Az első évben még álmomban is terveztem, ha felébredtem éjszaka és valami eszembe jutott, akkor rögtön leírtam. Egész nap azon pörögtem, mit hogyan szeretnék, merre menjek, hogyan csináljam, stb.  Megjegyzem, nem az volt a baj, hogy álmomban is terveztem, hanem, hogy egyszerűen nem bírtam leállni, a szó szoros értelmében 24 órában ezen kattogott az agyam. Az elején még nem is tűnt fel, hogy ez nem egy normális állapot, de a vége felé már annyira fáradt voltam, hogy rájöttem, ez így nem mehet tovább. (szegény férjecskémet, barátaimat és a közeli családomat is kikészítem lassan) szóval már beteges méreteket öltött ez az agymunka. Végül úgy döntöttem, ebből elég, egyszerűen meg kellett tanulnom, hogyan kell az agyamat, és a terveimet egészséges mederbe terelni és tartani. Attól ugyan nem leszek előrébb, ha teljesen kicsinálom magam.


Így aztán tudatosan, előre megtervezetten ültem le akár a Facebook elé is. Beosztottam a munkámat, mint amikor bejársz egy munkahelyre. Napi és heti tervet készítettem, így nem folytak össze a napok, lettek olyan órák amikor pihenhettem végre. Így indultam, de persze ez sokkal összetettebb és hosszabb folyamat volt, tele csupa érdekes fordulattal (saját műhely résszel, költözködésekkel), de a lényeg, hogy kezdtem belejönni a dologba. Kezdtem én irányítani és nem a munka irányított engem.

Imádtam minden percét, évről évre úgy éreztem, lépegetek előre, ahogy azt kell. Több próbálkozás is ment párhuzamosan a Kinema mellett. eM2 Open Studio, ahol saját termékeket készítettünk a Gozsdu udvarban, a saját tervezésű újrahasznosított stúdiónkban, kiállításokat szerveztünk, workshopokat tartottam

   

Aztán jött később a Grand Village enteriőr és design shop, ahol szintén egy újrahasznosított, általunk tervezett és kivitelezett (festettünk, átalakítottunk stb.) boltot nyitottunk akkori tervezőtársammal Szabó Mártával. Magyar iparművészek és designerek munkáit árultuk.


 

Emellett Wampra és design vásárokra jártam,  design boltokban árulták a munkáimat, részt vettem a 2011-es London Design Fesztiválon. 


Írtak rólam többen, több fórumon, csodás cikkeket.



Nagyon szép időszak volt.

Próbáltam képezni magam, marketinget felcsipegetni a netről, de hiába írtak rólam, tök neves fórumuk vagy újságok, mégsem ment a szekér. Hihetetlen sok pozitív visszajelzést kaptam, de megélhetés valahogy döcögött. Sok mindent rosszul csináltam, de a végén amikor a jajj, de szuper ötlet és de gyönyörű után mindenki elsétált, döntenem kellett. Nem volt mese, fájó szívvel, de el kellett engednem amit felépítettem eddig.

A nagyon nehéz döntés előtt álmatlan éjszakák, utána pedig a kőkemény valóság. Ez nem sikerült, ez nem jött össze. Eljött az első találkozásom az alkotói válsággal és jött vele a depi is.

Én úgy gondolom, régen is úgy gondoltam, hogy egy 8 órás alkalmazotti állás mellett nem tudsz 100%-ban az építendő vállalkozásoddal is foglalkozni, úgy hogy az profi legyen. Egy saját brand kialakításában, működtetésében, tervezésében, főleg ha az elején mindent neked kell csinálni egy személyben egyszerűn nem elég este 6 után 2 órát rászánni még az "egyéb" dolgaidra. Ha igazán profin akarod csinálni, ott kell lenned és dolgozni kell napi 8-10 néha 12 órát is. (annyi előnye van a dolognak, hogy te osztasz-szorzol, mikor és mennyit dolgozol.

A lényeg szerintem az, hogy ez egyszerűen egész embert kíván.  Bár lehet ez másnál működik, nálam nem.

Na holnap innen folytatjuk! ;-)